Image Alt

Bemutatkozás

“Legalább egy érdekes története mindenkinek van… a saját élete.”

 

A Memory alapvető célja, hogy emlékeket mentsünk meg a jövőnek. Sokaknak eszébe juthatott már, hogy milyen jó is lenne leülni a déd- vagy üknagymamánkkal beszélgetni, és végighallgatni az életük folyását. Megismerni olyan történeteket, amiket sosem hallottunk róluk, hiszen rengeteg történet és végtelenül sok részlet merül feledésbe, ahogy telnek az évtizedek, és szeretteink itt hagynak bennünket.

Mi emlékeket mentünk meg. Elmegyünk ahhoz a személyhez, akiről szeretnél egy örökre szóló portré videót készíteni. Akit szeretnél jobban megismerni, vagy szeretnéd, hogy a gyermekeid, vagy akár azok gyermekei is megismerhessék őt. Így ahelyett, hogy néhány rossz minőségű képet nézve ködös emlékeket próbáltok feleleveníteni róluk a gyerekeiteknek, ők maguk láthatják őket, felfedezve minden gesztust, minden apró mosolyt, vagy könnycseppet.

– Csapatunk –

Csapatunk 2020-ban alakult, az első járványhullám után. Óriási szükségnek éreztük, hogy a családunkat és barátainkat még inkább megbecsüljük, és még inkább nyissunk feléjük, azokkal az eszközökkel, amikkel csak lehetséges. Ezért legfőbb célunk a családtagjaink életének megörökítése lett. Azt szeretnénk, hogy senki ne tűnjön el nyom nélkül ebben a világban. Bármikor láthassuk, hallhassuk őket. Mindezt hozzájuk méltó formában és minőségben.

Vetlényi-Lantos Lili

Színésznőként, grafikusként, anyaként, feleségként és vállalkozóként állok helyt a mindennapokban. A csapatban én látom el a vezetői feladatokat, interjúztatok és minden egyéb munkát elvégzek, amit az operatőrök épp nem. Ha felkeresel minket, valószínűleg én veszem fel veled a kapcsolatot.

Ascher Károly

2015 óta leginkább filmgyártással és drámapedagógiával foglalkozom. Emellett casting asszisztensként dolgoztam-dolgozom, olyan filmekben mint például: Nemes Jeles László: Sunset, Csuja László: Virágvölgy. 2018-ban úgy döntöttem, hogy hiavatalosan is a filmekkel szeretnék foglalkozni, ezért azóta a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép Szakirány tanulója is vagyok munkáim mellett. A Memory csapatában operatőr vagyok leginkább, de persze ez minden alkalommal más és más feladattal bővülhet. Maradék időmben a Gyerekfilm Akadémián tanítok, csak úgy, mint Marcell.

Füredi Marcell

Mozgókép és animáció szakon végeztem, azóta dokumentumfilmekben, klipekben dolgozom leginkább. Önmagam továbbfejlesztése miatt fontosnak tartom, hogy minél többet tanuljon az ember, így én magam is igyekszem. Operatőr szakon folytatom jelenleg az önképzésemet. A Gyerekfilm Akadémia Filmjátszó foglalkozásain tanárként, a Cinemira – Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon programszervezőként is részt veszek.A memory forgatásain operatőrként veszem ki a munkából a részem.